JÓGYAKORLAT - INNOVÁCIÓ
2024. november 21-én "Londoni körutazás" címmel jó gyakorlat bemutató órát tartott iskolánk 6. osztályában Kántorné Szenes Katalin szaktanár.
A programot széles körben meghirdettük, a környező iskolák angol szakos pedagógusait is meghívtuk.
A résztvevőkkel Londonba érkeztünk és képzeletbeli körutazáson vettünk részt. Felszálltunk a nevezetes double decker autóbuszra és kezdetét vette a közös kirándulás.
London nevezetességeit tanulóink mutatták be ppt-s feldolgozás formájában. A bemutatókból megismerhettük a híres épületek történelmi múltját és jelenét. A színes képek használata és a sok érdekesség említése által valóban úgy éreztük, hogy ott vagyunk az adott helyszínen.
Jártunk a londoni Towerben, a Buckingham-palotában, a Westminster-palotában, de ellátogattunk a London Eye-t, a Trafalgar teret, a Szent Pál Székesegyházat és a Természettudományi Múzeumot.
Köszönjük tanulóinknak és az órát tartó pedagógusnak a sok hasznos ismeretet és a felejthetetlen élményeket.
A látottakat műhelymunka keretében beszélték meg a résztvevők.








2025. január 16-án "Nyelvtani ismeretek gyakorlása az olimpiai játékokon keresztül" címmel jó gyakorlatot mutatott be a 3. osztályos tanulókkal Ötvös Kitti tanítónő.
Örömmel vettük, hogy a meghirdetett jó gyakorlat iránt nagy volt az érdeklődés a környező iskolák pedagógusai körében.
A gyerekek a mondatfajtákról szerzett ismereteiket mélyítették el, miközben hasznos és érdekes információkat szereztek az olimpiáról.
A tanulók egy téli olimpián vettek részt, melynek során három csapatban versenyezve oldottak meg nyelvtani feladatokat. A feladatok megoldása közben megismerték a téli sportokat, a téli olimpiát, néhány olimpiai versenyzőt. A jó megoldásokért arany, ezüst és bronz pontokat gyűjthettek a csapatok. A gyerekekben nagy volt a versenyszellem, örömmel és izgalommal dolgoztak. Sok érdekes feladat mellett ügyesen alkottak mondatokat Regőczy Krisztináról és Sallay Andrásról. Pihenésképpen téli sportok mozgását utánozták, vagy olimpiai dalt énekeltek.
Az óra végén összesítésre kerültek a pontok. Az elért eredmények alapján a csapatok dobogóra álltak, nyakukba vehették a helyezésekért járó érmeket és felcsendült a magyar Himnusz.






2025. március 18-án ismét bemutatásara került intézményünkben a "Nyelvtani ismeretek gyakorlása az olimpiai játékokon keresztül" című jó gyakorlat. A vendégek száma ezen alkalommal is maximálisan elérte a betölthető helyeket.
A 3. évfolyamos tanulók a valakit vagy valamit megnevező szavakról szerzett ismereteiket mélyíthették el a paralimpia jegyében, Ötvös Kitti tanítónő segítségével.
A jó gyakorlat fő célja, hogy a gyerekek nyelvtani feladatok megoldása közben minél több új ismeretet szerezzenek az olimpiáról, valamint a csoportmunka és a vetélkedő által fejlődjön együttműködési készségük, felébredjen bennük a versenyszellem.
Az eddigiektől eltérően, ezen a bemutató órán egy másik cél is nagyobb hangsúlyt kapott: az érzékenyítés. Fontosnak tartjuk egymás elfogadását, így tanulóinkat is ebben a szellemben próbáljuk nevelni, oktatni. A gyerekek betekintést nyerhettek a fogyatékossággal élő emberek életébe. Tudatosításra került, hogy ők is ugyanolyan értékes tagjai társadalmunknak, mint egy egészséges ember.
Ugyanúgy csapatban versenyeztek a gyerekek, azonban most a nyelvtani feladatokat nehezítő körülmények mellett kellett megoldaniuk. Többek között fél lábon ugrálva kellett valakit vagy valamit megnevező szavakat gyűjteniük a terem különböző pontjaiból, jelentésük szerint csoportosítani, vagy bekötött szemmel, tapintás alapján tárgyakat megnevezni, majd társaik segítségével többes számúvá alakítani. Az volt a cél, hogy tudatosítsuk a gyerekekben, milyen nehéz lehet egy fogyatékossággal élő ember élete, ezért segítenünk és támogatnunk kell őket.
A feladatok megoldása mellett a gyerekek megismerték a paralimpia történetét, híres magyar paralimpiai versenyzőket, illetve meghallgattuk a Magyar Paralimpiai Csapat hivatalos dalát is.
Tanulóink ismét ügyesen és motiváltan dolgoztak a bemutató órán. Munkájuk elismeréseként, a pontok összesítése után újra dobogóra álltak, és érmekkel a nyakukban énekeltük el közösen a Himnuszt.






2025. április 10-én "Londoni körutazás" címmel jó gyakorlat bemutató órát tartott Kántorné Szenes Katalin szaktanár iskolánk 5. osztályában.
Londoni utazásunk során a diákok kreatív módon kalauzoltak minket a város nevezetességein. Egy képzeletbeli double decker buszos túrán vettünk részt, ahol tanulóink ppt-s prezentációk formájában mutatták be London ikonikus helyszíneit. Az előadások során megismerhettük a londoni Tower, a Buckingham-palota, a Westminster-palota, a London Eye, a Trafalgar tér, a Szent Pál Székesegyház és a Természettudományi Múzeum történetét és jelenlegi arcát, a diákok által bemutatott színes képek és izgalmas információk pedig szinte a helyszínre varázsoltak minket.
Hálásan köszönjük tanulóinknak és a pedagógusnak a tartalmas órát és a maradandó élményeket, melyekről a résztvevők műhelymunka során cseréltek eszmét.




Iskolánkban 2025. május 8-án ismét sikeresen került bemutatásra a "Nyelvtani ismeretek gyakorlása az olimpiai játékokon keresztül" című jó gyakorlat.
Ötvös Kitti tanítónő vezetésével a harmadik évfolyamos diákok a nyári olimpia témájához kapcsolódva mélyítették el tudásukat, a cselekvést, történést kifejező szavakról.
A foglalkozás elsődleges célja továbbra is az volt, hogy a nyelvtani feladatok megoldása közben a gyerekek minél több érdekességet tudjanak meg az olimpiáról, miközben a csoportmunka és a játékos versenyhelyzet erősíti az együttműködési készségüket és felkelti bennük a versenyszellemet.
A korábbi alkalmaktól eltérően ezen a bemutató órán kiemelt szerepet kapott a nemzeti öntudat erősítése is. A nyelvtani feladatok mellett a tanulók megismerkedtek neves magyar olimpikonokkal.
Diákjaink ezen a rendhagyó órán is lelkesen és eredményesen vettek részt a munkában. Szorgalmukat jutalmazva, a pontok összesítése után ismételten felállhattak a képzeletbeli dobogóra, és büszkén, érmekkel a nyakukban énekelték el a Himnuszt.




